26.rész

*Lysander szemszöge*

Már egy hét telt el azóta, hogy Flóra és Leigh szakítottak. Fló azt mondta, hogy ő teljesen jól van, és nem hiányzik neki a bátyám, de látszik rajta, hogy ezt még maga sem hiszi el. Leigh... Nos, ő nem titkolja, hogy rosszul érzi magát a történtek miatt. Ezalatt az egy hét alatt ki sem mozdult a szobájából. Folyton az ablakban ül és bámul ki. Néha rátör a sírás, máskor pedig elönti a düh, és jobb esetben széttöri a dolgokat ami a házban van, rosszabb esetben saját magát bántalmazza, mert szerinte miatta van az egész. Többször kaptam már rajta, mikor ki akart ugrani az ablakon, de visszarántottam. Teljesen magába fordult, és már rá sem lehet ismerni. Senkivel sem beszél, ha pedig én próbálok vele beszélni, és megmondani neki, hogy nem csak az ő hibája, folyton leordít. Nem tudom meddig csinálja még ezt, de nem szeretném, ha a bátyám ilyen maradna. Régen nem önmaga, de ez most más, és nem a jó értelemben.
*Leigh szemszöge*
Elegem van. Elegem van magamból, a házból, a szobámból, és az egész világból. Legszívesebben most, a szobám közepén leszúrnám magam. Nem bírom tovább. 
Ma erőt vettem magamon, hogy legalább felhívjam Flórát, és elmondjam neki, hogy mennyire sajnálom. Három csöngés után fel is veszi.
-Mit akarsz?-kérdezi hidegen, nekem pedig összeszorul a szívem.
-Én csak... Szeretnék bocsánatot kérni.-mondom, s közben a földre szegem a fejem.
-Leigh. Mondtam, hogy felejts el. Nem érdekel a sajnálkozásod! Ez a hajó már elúszott.
-Tudom. Tudom, hogy mennyire gyűlölsz, és mennyire haragszol rám. Megértem, és..
-Megérted?! Tudod te hogy esett nekem az, hogy azt hitted a testvéreddel kavarok?! Tudod, hogy mennyire elegem volt már belőled?!-kérdezte, én pedig elkerekedett szemekkel meredtem magam elé-Most, hogy utólag visszagondolok, szerintem nem is kellett volna megint összejönni veled! Utállak!! Hagyj békén, és ne keress!-üvöltötte, és lerakta. Pár másodpercig ott álltam a szoba közepén, aztán elöntött a düh, és földhöz vágtam a telefonom, ami apró darabjaira hullott. Összerogyott a lábam, a földre zuhantam, és elkezdtem sírni. Örökre elvesztettem azt, aki a legtöbbet számított az életemben. Hirtelen felpattantam, és a fürdő felé vettem az irányt. A kis tükrös szekrény ajtaját kinyitottam, előkaptam belőle a borotvám, majd csuklómhoz emeltem. Egy hirtelen mozdulattal végighúzom kezemen, amiből csak úgy ömlik a vér. Még egyszer megcsináltam, és még egyszer. Ahogy egyre többet vágtam meg magam, egyre mélyebbre sikerültek a sebek, és már nem is éreztem a kezem. Hirtelen a borotvát tartó kezemből is kimegy az erő, és elejtem az éles eszközt. Térdre rogyok, majd elfekszem a hideg padlón. Érzem, hogy kezemből egyre csak folyik a vér, de nem érdekel. Már nem érdekel senki és semmi. Lys-nek írtam egy levelet, hogy sajnálom mindazt ami történ, és hogy sajnálom azt is, hogy nem tudtam tőle személyesen elköszönni. Megírtam, hogy ha már biztosan meghaltam, akkor szóljon Flórának, hogy tényleg nagyon sajnálom, és remélem talál majd egy hozzáillő fiút. A többieknek adja át, hogy hiányozni fognak, és hogy ne szomorkodjanak miattam. 
Mindenemből kiment az erő, ellazultam, és hagytam, hogy magával húzzon a sötétség.

*Lysander szemszöge* 

Épp a bátyám szobája előtt dörömbölök egy levéllel a kezemben. 
Mikor hazaértem, megtaláltam, és egyből ledermedtem. Gyorsan hívtam a mentőket, és rohantam is az emeletre. El sem hiszem, hogy képes volt ilyet tenni. Ahogy kiabálok, és dörömbölök eszembe jut a Leigh-el töltött idő. Nagyon szerettem, mert ő volt mindig az, aki megnyugtatott, megvigasztalt, vagy éppen ha valami hülyeséget csináltam, jól kioktatott. Hiányzik ez a Leigh. Ahogy erre gondoltam, összeszorult a szívem, és eleredtek a könnyeim. Hirtelen eszembe jutottak a pótkulcsok. Leszaladok a lépcsőn, feltépem a szekrény felső fiókját, és a kulccsal a kezemben visszarohanok bátyám szobája elé. A remegő kezemmel nagy nehezen beteszem a zárba a kulcsot, elfordítom, és szinte beesek az ajtón. A fürdőszobából fény áradt ki. Odaszaladtam, és megdermedtem. Leigh keze fel van szabdalva, amiből ömlik a vér, ő ájultan a földön fekszik, a véres borotva pedig mellette. Amilyen gyorsan csak tudok, kikapok a szekrényéből egy törölközőt, és rányomom a kezére. A következő pillanatban a mentősök rontanak be a szobába, én pedig kiordítok nekik. Elhúznak bátyám mellől, és levisznek az udvarra. Ott két rendőr-, és egy mentőautó állt. A rendőrök megkérdezik mi történt, én pedig elmondtam, hogy amikor hazaértem, megtaláltam az ágyamon a levelet, hívtam a mentőket, és rohantam a segítségére. A biztosurak elkérték a levelet, engem pedig a mentőautóba kísérnek, hogy sokkos állapotomat kezeljék. Amint nyílik a bejárati ajtó, és bátyámat egy hordágyon, lélegeztető gépre kötve kihozzák, leugrom a kétajtós hátsó részről, és utat engedek, hogy be tudják rakni. Engem beültettek mellé, és visító szirénázással közeledtünk a kórház felé. Én szorosan fogtam Leigh kezét, és fohászkodtam, hogy ne haljon meg. Amint a kórházhoz érünk, kipattanok, az orvosok kiemelik Leigh-t, és már rohannak is vele a műtőbe. Én lerogyok egy székre, és már tárcsázom is Rosa-t. Mindent elmondtam neki, és mondtam, hogy ha akar, bejöhet. Persze erre rávágta, hogy azonnal jön, és letette. Következő anyuék voltak, akiknek ismét elmondtam mindent. Ők is útnak indulnak, és ide tartanak. Felhívtam még Amber-t és a többieket, akik ugyan úgy jönnek. Utolsó pedig Flóra. Nem tudom hogyan közöljem vele, de gondolkodásra nem maradt időm, mert a második csöngésre fel is vette.
-Szia Lys.-köszönt kicsit vidáman, kicsit pedig szomorkásan.
-Szia Fló. Leigh-ről szeretnék veled beszélni.
-Mi van vele?-kérdezi hidegen.
-Tudod, azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, és hogy reméli találsz egy hozzád illő fiút. Nem tudta személyesen elmondani mert...-megakadtam, szaggatottan vettem a levegőt, és éreztem, hogy arcomon végig folyik egy könnycsepp.
-Mert?-kérdezi türelmetlenül.
-Mert lehet, hogy soha többé nem fogysz vele beszélni. Sőt, lehet, hogy senki sem fog vele beszélni soha többet..-mondtam, és még jobban eleredtek a könnyeim.
-Ezt hogy érted?-kérdezte, és éreztem egy kis aggodalmat a hangjában. Elmondtam neki is mindent. Az elejétől a végéig. Mindent.-Lys, ugye csak viccelsz?-kérdezte idegesen-Ugye ez csak egy rossz vicc-kérdezte, és hallottam hangján, hogy remeg, tehát sírt. Én is sírtam, és Rosa is. Akik idő közben ideértek, mind sírtak. Amber, Viola, Nathaniel, Ken és anyuék.
-Nem viccelek. Bár vicc lenne az egész. Tényleg megtette, és most műtik.-mondtam, és éreztem, hogy egyre gyengülök. Mit csinálok, ha Leigh meghal? Mit teszek, ha elvesztem őt? Mi lesz velem nélküle?
-10 perc, és ott vagyok.-mondta szipogva Fló, majd lerakta. Én rá néztem Rosa-ra, aki elaludt a vállamon a sok sírástól, és éreztem, hogy remeg. Erősen kapaszkodott belém, mintha elveszthetne. Én csak átölelem, és egy gyengéd csókot lehelek feje tetejére. Körül néztem, és láttam, hogy Am és Nath egymásra dőlve alszanak, Ken a falnak támasztja a fejét, anyáék pedig csak idegesen merednek maguk elé. Oda léptem hozzájuk, és szorosan megöleltem őket.
-Nem kell félni. Minden rendben lesz. Leigh erős, és nemsokára itt lesz velünk.-mondtam, és még szorosabban húztam magamhoz őket.-Aludjatok nyugodtan. Már úgy is késő van.-mondtam, miközben elengedtem őket.
-Figyelj Lys.-szólalt megy apa-Te is nyugodtan pihenhetsz.-mondja, de én csak megrázom a fejem. 
-Nem tudok most aludni. Amúgy is, ha jön egy orvos, valakinek ébren kell lennie.
-Rendben fiam, de ne terheld meg magad.-mondta álmosan, és anyával összeölelkezve aludtak el. Mikor leültem, hirtelen Flót láttam meg a folyosón, ahogy vánszorog felénk. Ő is ugyan olyan rosszul nézett ki, mint a többiek, sőt, még rosszabbul is. 
-Mondtak már valamit?-kérdezi meg olyan halkan, hogy a csöndben is alig hallottam meg. Megrázom a fejem, és megpaskolom magam mellet a másik széket, amin nem Rosa ül.-Annyira sajnálom.-mondja hirtelen, miután lehuppant a székre. Tenyerébe temeti az arcát, és rázkódó válla jelzi, hogy sír.
-Mit?-kérdeztem kissé meglepetten.
-Ha nem vágom a fejéhez azokat a dolgokat a telefonba, akkor most nem kéne itt ülnünk.-mondta, és még jobban zokogott. Összeszorult a szívem, torkomba gombóc nőtt, és eluralkodott rajtam a pánik.
-Semmi baj. Nem a te hibád. Már ez előtt is kísérelt meg öngyilkosságot az elmúlt héten legalább háromszor, de mindig megakadályoztam. Most is minden rendbe fog jönni. Fel fog ébredni. Ne aggódj.-nyugtattam, de csak megrázta a fejét.
-Nem tudom. Mi van, ha nem akar többé felkelni?-kérdezte, mire nem bírtam tovább. Szememből a könnyek úgy hullottak, mint a Niagara. Megállíthatatlanul.
-Ne mondj ilyeneket.-kérem remegő hangon.
-Sajnálom..-mondta, majd elnyomta az álom. Eltelt egy kis idő, és a műtő ajtó hirtelen kicsapódott.
-Ön a testvére a fiatalembernek?-kérdezte, én pedig bólintottam.
-Milyen az állapota?-kérdeztem, és erősen azon voltam, hogy ne sírjam el magam.
-Most stabil, de az estén múlik, hogy túléli-e. Nagyon sok vért vesztett, és asebek is mélyek. Szerencséje, hogy nem egy fő eret vágott át a penge.
-Értem. Köszönöm.-mondtam, az orvos pedig tovább ment. A műtőből bátyámat tolták ki. Keze teli volt kötésekkel, arca fájdalmasan néz ki, bőre pedig olyan, mint a meszelt fal. Egy nővér lépett hozzám, felvette az adatokat, és mondta, hogy ma senki sem mehet be hozzá. Az egész estét végig idegeskedtem, a nővérek úgy ingáztak a kór terem körül, hogy már kezdtem egy kicsit szédülni. Reggel, olyan fél nyolc körül, kilépett a doki a szobából, és egyenesen felém tartott. Felkészültem a legrosszabbra amit mondhat.
-Tudja, nagy szerencséje van. A bátyja egy nagyon erős ember. Fel fog épülni.-mosolygott rám, mire egy mázsától megszabadultam.
-Köszönöm. Be lehet menni hozzá?-kérdeztem, mire egy aprót bólintott, és tovább ment. Én odamentem az ajtóhoz, lenyomtam a kilincset, és lassan kinyitottam az ajtót. Ott feküdt az ágyon mozdulatlanul, és úgy nézett ki, mint aki soha nem akar felkelni. Odamentem az ágyához, és leültem egy székre. A fejem letettel mellé, és hagytam, hogy elnyomjon az álom. 

25.rész

*Flóra szemszöge*

Még mindig ott ültünk a patak partján. Én gondolataimba merülve, Leigh pedig engem nézett fürkésző tekintetekkel. 
-Ne nézz légyszi...-kértem, mert kezdtem zavarban lenni, és az arcom is pirosodott.
-Miért?-húzta vigyorra a száját, és még jobban rám meredt. Én csak nevetve megcsóváltam a fejem, és újra a vizet kezdtem nézni. Egy ideig még így ültünk, majd megszólaltam, mert valami már nagyon fúrta az oldalam és nem bírtam tovább.
-Leigh.-szólítottam meg, majd ránéztem, de gyorsan vissza is fordultam-Szóval. Már régóta érdekel, hogy egyáltalán mi tetszik neked ebben?-kérdeztem, és teljes egészemre mutattam.
-Ne vedd magad semmibe.-mondta, mire egy kis fintorral bólintottam-Tudod, már a legelején tetszettél. Nem amikor találkoztunk, hanem mikor először mesélt rólad Rosa.-mondta, mire hitetlenkedve ránéztem.
-Mesélt neked Rosa, és pont rólam??-nyomtam meg egy kicsit a "rólam" szót.
-Igen, és már akkor feltűnt, hogy te nem olyan vagy, mint a többi lány. Ahogy elbántál Castiellel, ahogy elmerted mondani az osztálynak, hogy mi történt veled és az, ahogy az öcsémet is leszóltad. Nem mindennapi jelenség egy ilyen lány. Már akkor tudtam, hogy te tényleg nem olyan vagy mint a többi. De amikor találkoztunk... Teljesen beléd szerettem.-mondta végig, mire kissé felnevettem.
-Ez így de nyálas.-mondtam nevetve, mire ő is felnevetett.
-Látod, a többi lány már rég azt mondta volna, hogy ez de romantikus, de szerinted "nyálas" ez az egész.-rajzolt macskakörmöket a "nyálas" szónál.
-Hát, ki tudja.-vontam meg a vállam-Én is csak egy lány vagyok a sok közül.-mondtam, majd kissé meglöktem vállammal az övét, mire nevetve felém fordult, és konkrét ellökött. Én persze nem hagytam magam, és akárhogy is ellenkezett, sikerült belelöknöm a patakba. Én diadalittasan bokszoltam egyet a levegőbe, majd nevetve nyújtottam a kezem, hogy kisegítsem, de ahelyett, hogy kijött volna, maga mellé rántott. Ezen persze nagyon sokat nevettünk.
-Visszakaptad.-mondta nevetve, mire lefröcsköltem.
-Jó, akkor visszakaptam.-nevettem tovább, de a következő pillanatban beszorult a levegőm, és az apró tyúkjaim repdesni kezdtek. Leigh megcsókolt. Ez nem olyan volt mint a többi. Éreztem benne a féltést, a szerelmet, a törődést, az örömöt és azt, hogy szeretné, ha kettőnknek még lenne esélye.
-Bocsi, csak már nem bírtam, és...-kezdte, de közbe avatkoztam, és puszit nyomtam a szájára.
-Nincs semmi baj.-mosolyogtam rá.
-Akkor ez azt jelenti, hogy..
-Hogy újra kezdhetnénk.-fejeztem be, mire elmosolyodott, és szorosan megölelt. Ekkor hirtelen a bokrok és fák mögül előugrottak a többiek, és éljenezve belegázoltak a vízbe.
-De jó! Akkor újra együtt?-kérdezte teljesen felpörögve Amber.
-Azt hiszem.-mondtam lehajtott, égő vörös fejjel. Leigh hirtelen az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy szemembe tudjon nézni.
-Annyira szeretem, mikor zavarban vagy.-nézett rám széles vigyorral, mire oldalba böktem, hirtelen felpattantam és futni kezdtem visszafelé. Amikor én már a park bejáratánál voltam, feltűnt a többieknek, hogy nem vagyok ott, így utánam kezdtek futni. Én persze amilyen gyorsan csak tudtam, futottam, és még mielőtt beértek volna a lakásba, fogtam, majd rázártam a bejárati ajtót. Hirtelen eszembe jutott a hátsó ajtó, és azt is bezártam. Ahogy ez megtörtént, dörömbölni kezdtek a bejárati ajtón, én pedig odaszaladtam. 
-Ki az?-kérdeztem visszafojtott röhejjel.
-Az urad.-szólalt meg Leigh, mire csak felvontam a szemöldököm.
-Honnan tudjam, hogy tényleg te vagy-e az "uram"?-kérdeztem, és a végén kissé felkuncogtam.
-Mondjak valami olyat, amit csak ketten tudunk?-kérdezte.
-Mond csak.-feleltem mosolyogva.
-Oké. Emlékszel amikor nálunk aludtál, csak Lys nem volt otthon?-kérdezte, nekem meg hirtelen beugrott az a nap. A vidámparkban voltunk.
-Igen.-mondtam, és mosolyogva gondoltam vissza arra a napra.
-Arra is emlékszel, hogy mi volt az óriáskeréknél?
-Nem.. Meséld el nekem.-mondtam most már nevetve.
-Amikor fent voltunk a tetején, és hirtelen megállították. Te akkor jöttél rá, hogy neked igazából tériszonyod van, ezért elkezdtél csapkodni, majd visítozni, az öreg nénik meg furán néztek rád. Jajj, meg a kisfiú azt mondta...-kezdte volna, de közbe avatkoztam.
-Jó, elég. Elhiszem, hogy te vagy az..-mondtam, majd kinyitottam nekik az ajtót. Mikor hallották a kattanást a zárban, egyszerre rontottak be, és olyanokat kérdeztek, hogy: "Mi történt?", "Mit mondott a kisfiú", stb...-Mindent elmesélünk, de először öltözzünk át.-mondtam, mert még mindig vizes pizsamákban voltunk. Erre persze azonnal megrohamozták a szobákat, és átöltöztek. Mire leértem, már mindenki melegítőben, vagy rövidnadrágban volt. Előbbi voltam én, a macis melegítőmmel, utóbbi pedig mindenki más.
-Akkor mesélj.-mondta Nath, majd megpaskolta maga mellett a kanapét, hogy oda üljek. Én ott ültem Leigh és Nath között, Rosa Lys ölében, Am pedig Kentinében.
-Nos, a kisfiú azt kiabálta, hogy ne legyek már beszari, ha ő bírja, nekem is sikerülni fog.-mondtam pironkodva, mire mindenkiből kitört a röhögés.
-Tökös kis fickó, azt meg kell hagyni.-törölgette szemét Lys.
-Tökösebb mint te.-vágta rá Rosa-Te féltél első nap Flótól, mert vörös a szeme, fehér a haja, és megleckéztette Castiel-t.-mondta, mire most én nevettem el magam.
-Komolyan ilyen ijesztő vagyok?-tártam szét a karjaimat, mire Lys hevesen bólogatott, Rosa, Nathaniel és Amber rávágta, hogy "nem", Leigh azt mondta, hogy így vagyok különleges, Kennek meg már ismerős voltam.
-Tényleg,-jutott eszébe Amber-nek-nem megyünk el McDonald’s-ba? Olyan éhes vagyok.-mondta. 
-Haspók, most nem.-mondtam. Jogos a beceneve, mivel egész nap csak eszik, eszik és eszik.
-Nem is vagyok az.-vágta be a durcit-Mond meg nekik Ken.-nézett Kentinre, aki csak elnevette magát, és magához ölelte a lányt. 
-Ohóó... Lemaradtunk valamiről?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mert úgy tűnt, hogy ők ketten nagyon egymásra találtak.
-Tulajdonképpen tegnap jöttünk össze.-mondta csak úgy mellékesen Am, mire a plafonig szaladt a szemöldököm.
-Akkor meséljetek.-fontam keresztbe magam előtt kezeim.
-Az úgy volt, hogy én félek a sötétben, otthon is mindig éjjeli lámpával alszom, ami itt nincs, szóval először nem csináltam semmit, de aztán rám tört a pánik, és átmentem Kenhez.-mondta pironkodva, mire egy kis sikoly hagyta el a szám, majd a két említett ember nyakába repültem. Mellesleg felborultunk a fotellel, de ez részletkérdése.
-Annyira örülök nektek srácok.-mondtam, és erősen szorítottam mind a kettőt.
-Köszi!.mondták egyszerre.
-Fló.-szólt Amber-Most már felkelhetünk?-kérdezte nevetve, mire én is elnevettem magam és feltápászkodtam.
-Amúgy, ma mit csináljunk?-kérdeztem, mire mindenki rávágta, hogy aludjunk. Szóval akkor a mai program az egész napos alvás lesz. Éljen! Mindenki bevonult a saját szobájába, és szerintem azonnal elaludt. Én kb. félórát aludtam, és többet nem is tudtam. Kimásztam az ágyból, lementem a konyhába csináltam magamnak egy kakaót, és azt iszogatva leültem az asztalhoz. Miután megittam, a bögrét betettem a mosogatóba. Gondoltam egyet, és elkezdtem palacsintát készíteni. Már majdnem végeztem a kész palacsinták megtöltésével, mikor hirtelen kicsapódott a konyhaajtó, én meg úgy megijedtem, hogy a kanalat eldobtam, sikítottam egy nagyot, és szerintem  másfél métert ugrottam. Az ajtóban Lysander állt egy széles vigyorral az arcán. 
-Visszakaptad.-vigyorgott még mindig, de mikor meglátta a könnyes tekintetem rögtön lehervadt az arcáról.-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-Semmi..-mondtam, és gyorsan megtöröltem a szemem. Ő csak oda jött, és szorosan megölelt.
-Nincs semmi baj.-mondta, és hajamat kezdte simogatni.
-Ti meg mit csináltok?-hallottam meg egy harmadig személy hangját. Leigh állt az ajtóban karba tett kézzel.
-Semmi, csak megij...
-Semmi? Azért ölelgeted az öcsémet?-kérdezte, és láttam egy kis düht a szemében.
-Tényleg semmit, csak..-próbálta megmagyarázni Lys is, de Leigh félbeszakította.
-Te hagyj békén. Milyen testvér az, aki a barátnőjét ölelgeti?-kérdezte, bennem meg felment a pumpa. 
-Leigh.-szólaltam meg nyugodt, de kemény hangon-Most komolyan. Szerinted majd pont a testvéreddel fogok kavarni, mikor ma reggel békültünk ki?-kérdeztem, mire csak egy aprót bólintott. Itt nem bírtam tovább.-Tudod mit?!-kérdeztem teljesen kikelve magamból-Menj innen!!!-kiabáltam torkom szakadtából, és éreztem, hogy a sós könnycseppek csípik a szemem, de nem engedtem magam gyengének mutatni, ezért gyorsan le is töröltem.
-Mi?-kérdezte meglepődve.
-Elegem van!-üvöltöttem-Elegem van a hülyeségeidből, az állandó féltékenykedéseidből! Abból, hogy azt hiszed akármikor eldobhatsz, és akármikor vissza is kaphatsz! Elegem van belőled! Nem érdekelsz! Menj innen!-kiabáltam teli torokból.
-Figyelj Flóra. Én nem úgy gondoltam..-magyarázkodott volna, de félbe szakítottam.
-Te sosem úgy gondoltad! Elég volt! Menj már!!-kiabáltam még mindig.
-Jó, tudod mit?! Szarok rád!-mondta, majd sarkon fordult, és kiviharzott a bejárati ajtón. Én csak lecsúsztam a földre, és utat engedtem könnyeimnek. Hirtelen egy kezet éreztem meg a hátamon. Felpillantottam, és Rosa-val találtam magam szembe.-Mindent láttál?-kérdeztem, mire bólintott.-Figyelj, Lyssel tényleg nem csin..
-Tudom.-vágott a szavamba-Lysander mindent elmondott.-mondta mosolyogva, belőlem meg egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel.
-Ha te végig tudtad hallgatni Lys-t, Leigh engem miért nem?-kérdeztem még mindig gombóccal a torkomba.
-Mert Leigh önfejű. 
-Igen. Azt vettem észre.-mondtam egy keserű mosollyal az arcomon.-Tudod mit?-kérdeztem hirtelen-Nem érdekel. Többé már nem. Játszott velem, és el is vesztett. Ezt csak magának köszönheti.-mondtam határozottan, és most már tényleg így is gondoltam.
-Így kell hozzáállni.-mosolygott rám Rosa, és megölelt.
-Köszönöm.
-Mit?
-Hogy ilyen jó barátnőm vagy.-mondtam, mire még szorosabban tartott.
-Nem is tudod te mennyire.-mondta ő is. Egy kis idő elteltével felébredt mindenki, és reggeli közben elmeséltük a történteket. Ken és Am is velem értett egyet. Lys még akkor testvére után ment, mikor még kiviharzott az ajtón. Nem baj. Nem érdekel Leigh. Többé már nem.

*Leigh szemszöge*

-Végig hallgatnál?-kérdezte tőlem öcsém, de én becsuktam az orra előtt az ajtót. Nem érdekelt milyen magyarázatot talált ki.-Jó, akkor így mondom. Reggel, mikor bementem a konyhába, Fló palacsintát sütött, de annyira erősen nyitottam ki az ajtót, hogy az egy nagy csapódással nyílt, mire Fló annyira megijedt, hogy már könnyezett, utána megöleltem, és akkor nyitottál be te.-mondta végig egy levegővel, mire bennem megállt az ütő. Idegesen a hajamba túrtam, és állandóan kattogott az agyam. Már megint egy hülyeség miatt vesztettem el.. Hogy lehetek ekkora barom? Miért vagyok mindenkire ennyire féltékeny, aki csak a közelében van? Miért vagyok egyáltalán a saját öcsémre féltékeny. Istenem.. És még a végén én kiabáltam vele.. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Soha többet nem fog megbocsájtani. Érzem. Tudom, hogy így van..
-Tényleg így volt?-kérdeztem, és reménykedtem benne, hogy kiröhög, és azt mondja, hogy "nem, ráhajtottam a csajodra".. De persze nem így lett.
-Igen.-mondta, én pedig teljesen megsemmisültem. Nem lehet igaz. Éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon, majd még egy, és még egy. Sírva a földre csúsztam, felhúztam a lábam, átkaroltam, és fejemet ráhajtottam a térdemre. Tudom, hogy ez olyan "lányos" dolog, de nem tehetek róla. Teljesen összetörtem. Elvesztettem azt, akit ma reggel kaptam vissza. Hát nem csodás...? Remélem érzitek az iróniát.

24.rész
Nem kellett a telefonomnak ébresztenie, ugyanis 1-kor kipattant a szemem, és halkan, hogy ne ébresszem fel a mellettem alvó fiút, kiosontam a szobámból, le a lépcsőn, egyenesen Kentin szobájába. A szuszogásából ítélve aludt, szóval halkan oda mentem az ágyához, és megbökdöstem a vállát, mire felém fordult.
-Hmm..-mondta volna, de kezemmel betapasztottam a száját, mert nem akartam, hogy a többiek felébredjenek. 
-Sss.. A többieket ne keltsük fel.-mondtam halkan, mire bólintott, kikászálódott az ágyból, és kimentünk a nappaliba. 
-Na mi az? Mit terveltél ki?-kérdezte, és játékosan belebökött az oldalamba, mire kicsit felsikítottam, mert nagyon csikis vagyok.
-Meg kéne ijeszteni a többieket.-mondtam ki. Tudtam, hogy jó emberhez fordultam, mert Kentin nagyon jól ért az ilyen "tréfákhoz".
-Mit akarsz csinálni?-vigyorgott gonoszan és a tenyerét dörzsölgette.
-Csapjunk zajt valahogy, de ha nem leszek Leigh mellett tudni fogja, hogy én akarom megijeszteni.-mondtam, mire egyetértően bólintott.
-Nyisd ki az ajtót, óvatosan támaszd ki valamivel ami hamar elengedi és be fog csapódni magától.-kezdett tervezgetni.-A konyhában az edényeket állítsd fel egymás tetejére az asztalra, hogy le boruljon, a szekrényajtót meg hagyd nyitva, hogy azt higgyék valami ki dobálta őket, a szél úgy is le fogja fújni az asztalról.
-Csináltál már ilyet?-kuncogtam.
-Nem, de gonoszságok kitalálásában jó vagyok.-vigyorgott.-Szóval, egy kanalat feszítsünk ki valahova befőttes gumival, az majd ki lövi és olyan mintha valaki épp akkor dobta volna el. A lépcső végére tenni kell egy teniszlabdát amit majd le dobok ha nem látják, a tv-n ilyenkor nincs adás ugye? Csak az a hangyás képernyő.
-Aha.-bólintottam.
-Tedd be a DVD lejátszóba a Kört, tekerj bele addig míg Samara elkezd közeledni, és ha elmegyünk a tv előtt lépj rá a távirányítóra és bekapcsol.
-Oké, akkor ezt most csináljuk meg de halkan.-vigyorodtam el.
Kentin megcsinálta a "kanál katapultot" a befőttes gumival, én addig megvalósítottam a DVD-s ötletet, utána mentem a konyhába, és sikerült felépítenem az edényekből egy veszélyesen ingatag tornyot, remélhetőleg nem dől el hamarabb mint amit elterveztünk mert akkor fuccsba menne az egész.
-Fent van a teniszlabda a lépcsőn, az egyik gardróbba, meg fel akasztottam nehéz táskákat a vállfára, azok majd leborulnak.
Ki nyitottam az ajtót és óvatosan ki támasztottam.
-Majd ha csapódik az ajtó találkozunk.-vigyorogtam rá és fel osontunk a lépcsőn, óvatosan vissza settenkedtem a szobánkba és be bújtam Leigh mellé. Úgy fél óra múlva, be is csapódott az ajtó, mire kipattantak a fiú szemei, és hirtelen felült.
-Te is hallottad?-kérdeztem "félelemmel teli hangon" majd felé fordultam, mire csak egy aprót bólintott.
-Gyere, nézzük meg mi volt az.-mondta, majd kikászálódtunk az ágyból, és lesétáltunk a nappaliba, ahol már a többiek vártak minket.
-Ti is hallottátok a zajokat?-kérdezte Rosa, mire mindenki hevesen bólogatott. Én lopva összemosolyogtam Kennel, majd tovább játszva szerepünket fordultunk mindenkihez, amikor leborult a torony, amit lábasokból raktam össze. Mindenki a konyhába rohant, ahol a tálak szanaszét hevertek. 
-Úr isten! Mi történt itt?!-kérdezte hisztérikusan Amber. Ekkor repült a kanál Nathaniel felé, de ő még azelőtt elkapta, hogy arcon találhatta volna, és mikor meglátta mi van a kezében, lányos sikítással dobta el. Nem említettem még, de Nath-nak, van egy igen fura betegsége. Fél a kanalaktól. Ezért is eszi a jégkrémet villával, ami elég furán néz ki, de hozzá lehet szokni. Amikor azon gondolkodtak a többiek, hogy ezek a fura dolgok miért történhetnek, hirtelen az egyik labda legurult a lépcsőn, és a gardróbban is leestek a táskák. Én műkönnyekkel néztem a többiekre.
-Menjünk innen! Nem bírom.-mondtam "hisztérikusan" és az ajtót kezdtem rángatni, mert be volt zárva, ugyanis Ken gyorsan bezárta, amíg a többiek a leesett edényekkel voltak elfoglalva.-Hol lehetnek a kulcsok?!
-Nem tudom.-mondta Rosa-Az előbb még a szekrényen voltak.
-A hátsó ajtó!-jutott hirtelen eszébe Kennek, így a nappalin keresztül, mentünk. Én mentem elől, szóval rá tudtam lépni a távirányítóra, így a TV bekapcsolt, és Samara jelent meg a képernyőn. A többiek mind sikítva ugráltak egymáson keresztül, mi pedig cinkostársammal nem bírtuk tovább, és elröhögtük magunkat. 
-Ti csináltátok?-nézett ránk szúrós tekintettel Lys.
-Bocs srácok..-akadoztam meg könnyeimet törölgetve, ami a nevetéstől jött elő-De ezt nem hagyhattuk ki..-röhögtem fel ismét.
-Ha láttátok volna a képeteket.-röhögött velem együtt Kentin is, aki már a hasát fogta.
-Ez nem volt vicces.. Tudjátok, hogy a horrorban is így kezdődött minden.-sértődött be Leigh, és felment a lépcsőn a szobába. Én utána szaladtam, óvatosan benyitottam, és megálltam az ajtóba. 
-Most haragszol?-kérdeztem, de ő nem válaszolt, csak a fal felé fordult. Én lementem a nappaliba, ahol a többiek nézték könnyes tekintetem.
-Csak nyűgös, mert fáradt.-vigasztalt Lys, mire elmosolyodtam, felkaptam a kulcsot, kinyitottam az ajtót, és futni kezdtem. Kicsit sem nézhettem ki furán pizsiben, de nem érdekelt. Csak futottam egy park felé, ami az egyik kedvenc helyem. Leültem egy kis patak tövéhez, és szabad utat engedtem a könnyeimnek. Egy ilyen dolog miatt megsértődni.... Lépteket hallottam magam mögül, majd egy kezet a vállamon.
-Nincs semmi baj, ugye tudod?-kérdezte Nath, mire csak erőltettem magamra egy mosolyt, és rá néztem-Nem kell erőltetni, ha nem megy a nevetés.-nézett rám, majd magához ölelt. Én csak szorosan hozzábújtam, és pár pillanat múlva, őszinte mosollyal néztem a szemébe.
-Köszönöm, de most szeretnék inkább egyedül lenni.-mondtam, mire bólintott, és vonakodva, de ott hagyott. Ahogy eltűnt, én a víz felé fordultam, és gondolataimba merültem.

*Lysander szemszöge*

-Te teljesen idióta vagy?!-kérdeztem bátyámat idegesen.
-Mi van már megint? Most űrlények támadtak a házra vagy mi?-kérdezte gúnyosan, nekem meg felment a pumpám.
-Nem! Az van, hogy te itt besértődsz, Flóra pedig elszaladt valamerre!-kiabáltam neki, ő pedig hitetlenkedve kapta fel a fejét.
-Mi? Hova ment?-kérdezte, és láttam az idegességet a szemében. Fél, hogy valami történik Flórával.
-Nem tudom. Most ment utána Nathaniel, hogy legalább megvigasztalja.-mondtam már nyugodtam hangon.
-Most mit csináljak?-túrt idegesen a hajába..
-Fogd a segged, és menj utána.-mondtam, de nem kellett volna, mert már akkor kapta fel a cipőjét, mire kimondtam két szót.

*Leigh szemszöge*

-"Basszus.. Megint elcsesztem mindent! Amikor beszélni akar velem, pont, miután megcsókoltam. Már megint elcsesztem.."-gondoltam magamban, miközben rohantam a legközelebbi park felé. Tudom, hogy itt lesz valahol, mert amikor együtt voltunk, mindig ide jöttünk, és milliószor elmondta, hogy ez a kedvenc helye. Ahogy az egyik pad felé közeledtem, észrevettem, hogy a kis patak partján ül, és gondolkodik. Oda mentem hozzá, és leültem mellé.
-Sajnálom.-hallottam magam mellől. Én csak oda kaptam a fejem, majd meg is ráztam.
-Nekem kéne bocsánatot kérnem. Én voltam az, aki egy ilyen kis viccen képes volt felhúzni magát.. Sajnálom.-mondtam és ránéztem, de ő csak a vizet bámulta. Végül felnézett, és megrázta ő is a fejét.
-Nem kellett volna megcsinálni ezt az egészet.-mondta, majd megint a vízre meredt-Minden miattam van..-mondta suttogva, majd összeszorította száját, miközben arcán végigfolyt néhány könnycsepp.
-Dehogy! Az én hibám, mivel én kezdtem azzal, hogy megijesztettelek téged.-mondtam, de megint csak egy fejrázást kaptam.
-Nem erről van szó..-mondta, engem meg hirtelen elkapott a rossz érzés.-Ez az egész... Ha már az elején elmondtam volna mindent, akkor még együtt lennénk..-mondta, majd sóhajtott egy nagyot. 
-Nekem se kellett volna téged olyan csúnyán ott hagyni. Ez azért az én hibám is. De érzel még valamit irántam?-kérdeztem félve.
-Még magam se tudom. Semmit sem tudok. Lehet, hogy jobb lett volna, ha egyikőtök sem ismer meg.-mondta, majd felhúzta lábát, karjaival átfogta és ráhajtotta a fejét.
-Ne mondj ilyet. Kérlek.. Életem egyik legjobb élménye az, hogy megismerhettelek. Gondolj bele. Ha te nem vagy, én még mindig Rosa-val lennék, Lys pedig a háttérből figyelné, hogy mi történik. Amber-t te változtattad meg, miattad lettek barátai és miattad békült ki Nathaniellel. Apropó Nathaniel. Ő még mindig az a stréber, senkivel sem törődöm ember lenne. Szóval ne mondd azt, hogy jobb lenne ha, mert nem így van! Fontos vagy mindenkinek. A barátaidnak, Violának és nem utolsó sorban nekem is.-mondtam, és elvettem egyik kezét a lábáról, majd bátorítóan megszorítottam.
-Köszönöm.-mondta, majd rám mosolygott. Abban a mosolyban minden benne volt. Bánat, sajnálat, fájdalom, öröm és szeretet. 

23.rész

*Leigh szemszöge*

Mikor haza értünk Lyssel majd kicsattantam, annyira boldog voltam. Elmegyünk a lányokkal és a fiúkkal megünnepelni, hogy Fló végre hazajött. Amint beléptem a szobámba, előkaptam a szekrényből egy fekete farmert, hozzá egy fehér pólót, beletúrtam a hajamba, és már indulásra készen álltam meg a bejárati ajtó előtt, ahol öcsémet vártam. Utánam nem sokkal meg is érkezett, és már indultunk is a többiekért. Felvettük Ambert, Nathanielt, Kent és Rosa-t, majd indultunk a találkozóhelyre. Ahogy odaértünk, észrevettem, hogy Flóra még nem érkezett meg, de gondoltam, hogy úgy is csak késik. Mikor már elmúlt már fél kilenc, kezdtem aggódni, mert ennyit azért mégsem késhet. Szóltam a többieknek, hogy szétnézek, de ők velem tartottak. Már egy öt perce sétáltunk, mikor meghallottam egy eldugottam, sötét utcáról egy lány sikoltozását, amit egy hangos pofon követett. Ezután csend volt, de hallottam valami koppanást, és hogy megint sikolt egy kicsit a lány. 
-Leigh, Ken, Lys! Segítség!!-kiabálta, és ahogy ezt meghallottam, rohanni kezdtem a sikátor felé öcsém, és Kentin társaságával együtt. Amint a fal mögé értünk, eltorzult az arcom a sajnálástól, a féltéstől, és a mérhetetlen nagy dühtől. Flóra ott állt egy falnál egy férfival, aki lefogta a kezét, és mocskosan csókolgatta a nyakát. Megindultam, de Lys megfogta a kezem.
-Ha most közbe avatkozol ki tudja mit tesz Flórával. Várj egy kicsit.-nézett rám, és az ő szeméből is dühöt lehetett kiolvasni. Szót fogadtam neki. Ken elment telefonálni, gondolom a rendőrségnek, mi pedig figyeltük, ahogy az a mocsok puszilgatja volt barátnőmet. Elegem volt, de amikor Flóra nadrágja szélét kezdte el lejjebb húzni, felment bennem a pumpa, és megindultam. Lysander megpróbált visszatartani, de kirántottam kezem az övéből, és amilyen gyorsan csak tudtam, megindultam a fickó felé.
-Ereszd el te köcsög!-ordítottam rá, mire felkapta a fejét, és gúnyosan elvigyorodott.
-Mi lesz, ha nem engedem?-kérdezte, én pedig nem gondolkodtam, csak odamentem hozzá, és gyomron rúgtam, mire kissé megrogyott a térde, és én ezt kihasználva ököllel képen töröltem.
*Flóra szemszöge*
Nem tudom mikor, de hirtelen feltűnt Leigh, a nyomában Lysanderrel és Kentinnel. Egy kisebb sóhaj hagyta el a számat. Leigh amint odaért hozzánk, ordítani kezdett a férfival, majd megrúgta, és arcon verte. Sosem láttam még verekedni, ezért meglepődtem, de azon jobban, hogy Nath odament a földön fekvő emberhez, arcon köpte, és lábával erősen szorította a fejét a földhöz. Én csak megkönnyebbülten rogytam a földre, és halkan pityeregtem. Leigh odalépett hozzám, és erősen magához húzott.
-Nincsen semmi baj. Ez a rohadék már nem tud bántani.-mondta, és vigasztalás képen simogatni kezdte hajamat.
-Tudom, és köszönöm.-mondtam remegő hangon. A következő pillanatban Lys ugrott elém, és ölelt magához szorosan.
-Jajj Fló! Annyira megijesztettél! Megsérültél? Fáj valamid?-kérdezte, és mikor meglátta a horzsolásokat, és égési nyomokat, elsötétült a tekintete, és a palihoz fordult-Kiherélem! Esküszöm, hogy megölöm!-mondta magából kikelve, és indult is volna meg az illető felé, de elkaptam a karját, és próbáltam visszatartani.
-Ne! Kérlek! Nem ér annyit az egész!-kérleltem kissé elgyötört hangon.
-De..-kezdte, de félbeszakítottam.
-Nincs de. Ha most valami olyat teszel, rosszul is végződhet.-mondtam.
-Rendben.-bólintott, majd odalépett Kentinhez, aki közölte, hogy két perc, és itt vannak a rendőrök.
-Hé! Már nincs semmi baj.-húzott vissza magához Leigh, és átölelte a vállamat.
-Tudom, csak ez akkor is...-nem tudtam befejezni, mert magához húzott, és még szorosabban kezdett ölelni.
-Annyira megijedtem! Azt hittem elveszítelek!-mondta remegő hangon, ami engem csak arra késztetett, hogy még jobban sírjak. Belefúrtam arcom vállába, és mélyeket lélegeztem, beszívva férfias illatát.
-Sajnálom, hogy miattam kellet aggódnod.-mondtam én is remegő hangon, mire eltolt magától, és szemembe nézett.
-Nincs semmi baj, csak ígérd meg, hogy soha többé nem csinálsz ilyet. Megértem, hogy nem félsz, de te akkor is csak egy lány vagy. Kérlek ne sodord magad veszélybe!-kért meg könyörgő hangon, mire csak halványan elmosolyodtam, és újra megöleltem.
-Ígérem.-mondtam, a következő pillanatban pedig felkaptam a fejem a szirénák hangjára. Két járőrautó, és egy mentő érkezett. Utóbbi kicsit átvizsgált, majd néhány kötéssel gazdagodva, el is hagyhattam az autót. Amint kiléptem a sötét utcából, Rosa és Am ugrottak a nyakamba, és gerinctörő öleléssel vontak magukhoz.
-Annyira aggódtunk Fló!-mondta elcsukló hangon Amber.
-Semmi bajom! Erős egy csajszi vagyok én!-jelentettem ki, mire mind a hárman elnevettük magunkat.
-Akinek még ilyen helyzetben is van ereje nevetni.-nézett rám mosolyogva Rosa.
-Hát ja! Nem lehetek mindig csak negatív. Az olyan... Nem is tudom. Engem kicsit taszít.-mondtam, mire megint nevetésben törtünk ki. Ezek után, inkább nem mentünk bulizni, hanem  haza indultunk, (ami jelen esetben az én házam), és leültünk a tévé elé két doboz jégkrémmel, és három csomag chipsszel.
-Na, akkor mit nézzünk?-kérdeztem a többieket, akik csak a nasival voltak elfoglalva.
-Mi az ajánlat?-kérdezte Nathaniel.
-Vígjáték, horror..-soroltam, de ahogy kimondtam, hogy horror, egyből lecsaptak rá, így az Ördögűzőt néztük meg. Én, személy szerint, nagyon utálom a horrorokat, szóval végig izgultam az egész filmet. Amikor vége lett, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és rúgtam le magamról a takarót. 
-Nem tán féltél?-kérdezte tőlem Rosa szórakozottan, mire bedurcizva hozzávágtam egy díszpárnát.
-Jól van na! Félek az ilyen filmektől.-ismertem be szégyenlősen, és ahogy megláttam Leigh arcát, ahogy elvigyorodik, elvörösödve hajtottam le a fejem. Épp szólni akart valamit, de felemeltem a kezem, amolyan "meg ne szólalj" pózba. Miután jól kinevettek, Ambernek az a jó ötlete támadt, hogy játszunk felelsz vagy merszet. Ebben persze mindenki benne volt, szóval kerestünk egy üres üveget, és egy körben ültünk le. Először persze a játék kitalálója pörgetett, egyenesen testvérére.
-Na bátyus. Felelsz vagy mersz?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Merek.-húzta ki magát bátran, de amint meglátta Am furán vigyorgó fejét, meg is bánta.
-Na, ha ilyen bátor vagy drága testvérem, akkor fusd körbe az utcát, azt kiabálva, hogy meleg vagyok.-mondta a feladatot a szőke lány, mire Nath óvatosan kifújta a bent tartott levegőt.-Alsónadrágban.-tette hozzá Amber, mire Nath hitetlenkedve ránézett, de a lány ellentmondást nem tűrően bólintott egy határozottat.
-Ezért még kinyírlak..-motyogta Nathaniel, mire mindenkiből kitört a nevetés. A fiú kelletlenül felállt, levette pólóját és nadrágját, oda ugrott az ajtóhoz, kitárta, majd elkezdett rohanni azt üvöltözve, hogy "meleg vagyok". Az a vicces, hogy az utcából több fiú is kiáltott neki, hogy "tényleg meleg vagy", mire szőke barátom visszaordított nekik, hogy "anyád!". Mi persze végig röhögtük az egészet, és az ajtóban állva, egymást támogattuk, hogy egyikünk se essen el. Mikor Nath visszatért a házba, felkapta a ruháit, oda lépett húgához, akinek meghúzta egy kicsit a haját, majd leült és pörgetett. Az üveg elkezdett lassulni, és úgy tűnt, hogy én leszek a következő, de fordult még egyet, és Kentinre mutatott.
-Nos Ken. Felelsz vagy mersz?-kérdezte Nath.
-Felelek.-mondta, mire Nath elvigyorodott.
-Most tetszik neked valaki, aki itt ül közöttünk?-kérdezte, és tudtam mire akar kilyukadni. Miután Amber szakított a barátjával, nagyon magába fordult, és Kentin vigasztalta. Amikor kibékültem vele, akkor tudtam meg én is, hogy fülig beleszeretett a szőke szépségbe.
-Igen.-mondta, és egy kicsit el is pirult. Erre persze mindenki találgatni kezdtek, míg nem olyan ötletek születtek, hogy biztos Lysander tetszik neki. Mikor ezt befejeztük, Ken megfogta az üveget, és megpörgette, ami természetesen Lys-nél állt meg, mi pedig felröhögtünk.-Nos drágám. Ha megtudtam, hogy te tetszel, ezért kérdem én. Felelsz vagy mersz?
-Jajj szívem. Most hogy tudom én tetszem neked, merni fogok.-kacsintott Lys, mire még jobban kacarászni kezdtünk.
-Akkor kérlek tégy meg nekem valamit. Szemben, lakik egy csúnya néni, aki nagyon goromba, és bárkire ráhívja a rendőröket. Menj oda hozzá, és vallj szerelmet neki egy dalban.-ismertette a feladatot Ken, mire én csak röhögni kezdtem, mert amit mondott a vén szatyorról, az tényleg igaz volt.
-Rendben. De csak a te kedvedért.-dobott Lys egy puszit Kennek, amit egy "húúú"-zással díjaztunk, feltápászkodott, felment a gitáromért, majd kirontott, egyenesen a szemben lévő ház felé, és már csak azt láttuk, és hallottuk, ahogy Lysander egy dalban írja le, hogy mennyire undorító egy nő ő, de így el fogadja, és szereti. Erre persze a nénike felkapta a vizet, majd már tárcsázott is, a heterokrómiás srác pedig visszarohant a házba.-Hé! Ez tényleg kihívta a rendőröket.-fújt mérgesen barna hajú barátomra, mire én és ő is felnevettünk.
-Mondtam hogy kihívja. Előre figyelmeztettelek.
-Jó, mind egy.-legyintett, majd leült, és pörgetett. Ezúttal nem úsztam meg.-Nos Fló, felelsz vagy mersz?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Hmm.. Azt hiszem merni fogok.-mondtam, mire csak egy gonosz mosoly ült ki az arcára.
-Akkor kérlek hozz egy széket, és ülj le rá.-mondta, én pedig megtettem amire kért-most hunyd be a szemed, és mutass rá valakire.-lehunytam a szemem, hallottam, hogy mozgolódnak. Gondolom átrendeződtek. Én csak kinyújtottam a karom, és vártam, hogy most mi lesz-Most, akire mutattál, oda megy, és megcsókol. Ha lány, akkor arcon puszil.-mondta, nekem meg azt hiszem benn ragadt a levegőm. Pár pillanatig vártam, majd már csak egy puha szájat éreztem ajkaimon. Nem kellett kinyitnom a szemem, az illatából rájöttem, hogy ki is áll előttem. Mikor vége lett, óvatosan kinyitottam a szemem, majd rá mosolyogtam.
-Ne haragudj. Ez volt a feladat, és meg kellet csinálnom, és..-szabadkozott, de leintettem. 
-Nincs semmi baj Leigh. Ez csak egy feladat volt. Meg már amúgy is beszélni szerettem volna veled, de ezt majd a játék után.-mondtam, mire ő is elmosolyodott.
-Rendben.-felelte, majd visszaült a helyére. Én visszavittem a konyhába a széket, és én is leültem a többiek közé, de nagyon úrrá lett rajtam a fáradság, így csak ásítottam egy nagyot, és megdörzsöltem a szemeimet.
-Szerintem menjünk aludni.-mondta Rosa, mi pedig helyeslően bólogattunk.
-Nos akkor Lys és Rosa, tietek az egyik vendégszoba, Ken tied a másik. Nos, melyikőtök alszik nálam, és ki alszik a maradék szobában?-kérdeztem Leigh-re, és Amberre nézve, mire szőke barátnőm benyögte, hogy ő, mert amúgy is valamit meg akartam beszélni L-el. És így lett az, hogy Leigh velem aludt. Én felmentem a szobába, és bevetődtem az ágyba.
-ÁÁÁÁ!!-kiabált valaki, kivágva az ajtót, mire hangosan felsikítottam, és haragosan néztem, az ajtóban röhögő fiúra.
-Ez nem volt vicces.-fontam keresztbe melleim előtt kezemet durcásan.
-De az volt.-mondta szórakozottan Leigh, majd befeküdt mellém, nyomott egy puszit a fejemre, és elaludt. Én pedig gondolataimba merülve néztem a plafont. Épp egy jó ötleten törtem a fejem, hogy hogyan is ijeszthetném meg a többieket. Beállítottam magamnak az órát fél 2-re, és én is elaludtam.

22.rész

*Nathaniel szemszöge*

Mikor Amber hazaért, kérdőn néztem rá, mert mosolygott, viháncolt és teljesen fel volt pörögve. 
-Mi ez a nagy öröm?-kérdeztem, mert már kezdett idegesíteni az az idétlen vigyor, ami a fején volt. Nem, nem azért mert nem szeretem, csak már legalább 2 óra hosszája nem csinál semmit, csak nevet.
-Majd holnap rájössz.-felelte, és ásított egy nagyot-Megyek aludni.-mondta, majd oda lépett mellém, és egy puszit nyomott az arcomra. Nagyon furcsa volt, de ráhagytam, mert jó volt ilyen vidámnak látni. Amióta Flóra elment, csak a szobájában volt, és sírt.-"Mindegy, majd holnap megtudom."-nyugtattam magam húgom szavaival. 
*Flóra szemszöge*
Reggel, ahogy kipattant a szemem, rögtön készülődni kezdtem. Gyorsan letusoltam, hajat mostam, megszárítottam a hajam, (ami már szép hosszúra megnőtt), és hagytam, hogy hullámosan a vállamra hulljon. A ruhát is kiválasztottam, ami egy fehér csipkézett darab volt, derekán egy fekete övvel, és az alján fekete fodrokkal. Hozzá felvettem egy fehér topánkát és késznek nyilvánítottam magamat. Felkaptam a táskám, adtam a kutyámnak enni, és már indultam is. Út közben azon gondolkodtam, hogy a többiek mit gondolhatnak rólam, most hogy már tudják a titkom, és bevallom, többször is megfordult a fejembe, hogy visszafordulok, de egyszer úgy is szembe kell néznem velük, és a problémáimmal. Annyira elgondolkodtam, hogy amikor felpillantottam, észrevettem, hogy a suli előtt állok. Az udvar üres volt, csak bentről hallatszott néhol a tanárok magyarázása, ezért gyorsabban szedtem a lábaimat, mert biztos, hogy becsengettek, és biztos, hogy elkéstem. Imádom a keddi napokat, mivel ofő-vel kezdtünk, és ha arról kések, nem olyan nagy probléma, mint az, ha matekról kések. Mert h ez egyszer megtörténik, kitör a harmadik világháború. A terem előtt állva, még kételkedtem egy kicsit, de erőt vettem magamon, bekopogtam, majd amikor hallottam egy "Tessék"-et, benyitottam. A többiek tágra nyílt szemekkel figyelték minden lépésemet, amint a tanáriasztal elé sétálok, és szembe fordulok velük.
-Sziasztok.-köszöntem nekik, mire csak motyogtak valami "szia"-t, vagy biccentettek-Gondolom mindenki tudja, amit nem akartam senkinek sem elmondani.-itt, csak néhány "igen"-t hallottam-Nos, akkor aki ezek után is akar velem barátkozni, tárt karokkal várom.-mondtam mosolyogva, majd kinyújtottam a kezem amolyan "ölelés" félét jelezve. Persze amint ezt megcsináltam, rögtön felugrott Amber, Rosalya és Lysander is, majd odajöttek mind a hárman, és olyan szorosan megöleltek, hogy alig kaptam levegőt. Miután nevetve elengedtem őket, megint kinyújtottam a kezem, és vártam, hátha valaki bátorkodik kijönni.-Nem harapok.-mondtam nevetve. Láttam, hogy Nathaniel feláll, és oda sétál hozzám. Szorosan megölelt, amit viszonoztam, majd játékosan megharaptam a vállát, mire felnevetett, és eltolt magától.
-Nem úgy volt, hogy nem harapsz?-kérdezte nevetve, mire megrántottam a vállam-Figyelj,-váltott át hirtelen komolyra-bocsánatot kérek, amiért olyan tapló módon viselkedtem, és szeretném ha tudnád, hogyha valakinek el akarod mondani a problémáid, én itt vagyok. Szívesen meghallgatlak!-mondta mosolyogva, mire könnyek gyűltek a szemembe. Annyira kedves volt, hogy nem tudtam sehogy sem kifejezni, mennyire hálás vagyok neki.
-Köszönöm.-suttogtam, és még egyszer megöleltem. Mikor visszament a helyére, észre vettem, hogy Viola is ott áll előttem, és sír.
-Figyelj Fló,-kezdte-én annyira sajnálom. Mindent! Azt, hogy olyan bunkó módon viselkedtem, hogy hirtelen annyira megharagudtam, hogy képe voltam arra, hogy lebénítottam a lábaid, hogy mindent el kellett viselned, amit az apám művelt veled, és hogy mindezt magadban kellett tartanod.-mondta végig szipogva, lehajtott fejjel. Én álla alá nyúltam, óvatosan felemeltem a fejét, majd mosolyogva a szemébe néztem.
-Nincs semmi baj Vi. Köszönöm, hogy vagy nekem, és hogy mindig számíthatok rád. Apáddal meg ne törődj. Ő más eset.-legyintettem. Ő csak még jobban elkezdett sírni, majd szorosan átölelt, és arcát a vállamba fúrta.
-Annyira sajnálom.-motyogta. Én vigasztalva simogattam a hátát, és köszönetet mondtam az égnek, hogy ilyen jó testvérem van.
-Nincs semmi baj.-mondtam, majd egy puszit nyomtam a fejére, és óvatosan eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni.-Nem a te hibád volt. Nem kell sírnod!-mondtam, majd utoljára megöleltem, és visszament a padjához. A következő, aki felállt, az Alexy volt, aki bűnbánóan nézett a szemembe. Vele is kibékültem, pont úgy, mint Arminnal, Irisszel, Kimmel Peggy-vel és Jade-val. Mikor azt hittem, hogy vége, Castiel állt fel, és sétált oda hozzám.-Te mit akarsz?-kérdeztem cseppet sem kedvesen.
-Én csak.. Figyelj! Én sajnálom. Mindent. És most komolyan mondom.-mondta lehajtott fejjel, és én idáig bírtam. Zokogva öleltem magamhoz, és mondogattam, hogy "megbocsájtok".
-Cast,-toltam el egy kicsit magamtól-megbocsájtok, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem csinálsz soha többet ilyeneket.-mondtam még könnyezve.
-Ígérem.-mondta mosolyogva, (ilyet is ritkán látni), és letörölte arcomról a könnyeket.
-Na, tűnés a helyedre, mert még meggondolom magam.-nevettem el magam.
-Igen is!-szalutált, de aztán nevetve rám nézett, és folytatta-Deszka kapitány.-mondta, én meg nem bírtam abbahagyni a nevetést. 
-Khm..-köhintett az ofő, mire ránéztem.
-Elnézést, hogy elvettem az órája idejét, de ezt muszáj voltam tisztázni a többiekkel, és..-magyarázkodtam, de leintett.
-Semmi baj, és remélem, hogy most már csak jó dolgok fognak történni veled.-mosolygott rám, mire ránéztem, és óvatosan ölelésre nyújtottam a karom, amit nevetve elfogadott. Így telt el az első óra. Ezután jött egy laza irodalom, német, infó, tesi, és egy kemény matek. Jó, lehet másnak nem az, de én ebből a tárgyból totál analfabéta vagyok. Miután lement az utolsó óra is, Rosa-val, Amberrel, Lys-sel és Kentinnel az oldalamon léptem ki a suli elé, ahol Leigh várt minket. 
-Tessék, ez a tied.-adott a kezembe, egy gyönyörű csokrot, ami sárga rózsákból volt összeállítva. A kedvenc virágom!
-Köszönöm.-mondtam, és megöleltem. Miután elengedtük egymást (khm.. 5 percig csak ölelkeztünk) elindultunk hazafelé átöltözni, mivel a többieknek az a remek ötletük támadt, hogy menjünk el bulizni a tiszteletemre. Persze olyan hangsúllyal mondták, hogy nem mertem ellenkezni. Miután haza értem egyből a szobámba rohantam fel, ahol előkerestem egy elfogadható összeállítást. Miután felkaptam a ruhát, magamra dobtam egy kis sminket, és már indultam is. Fél 9-et beszéltem meg a többiekkel, de már negyedkor ott voltam. Mivel hamar érkeztem, gondoltam elmegyek, és veszek valahol valami innivalót. Hát, ezt csak az akadályozta, hogy egy 5-6 fős fiúcsoport, konkrétan nyomulni kezdett. Én nyugodtan mentem az áruház felé, addig a pontig, míg az egyik meg nem fogta a fenekemet.
-Ezt nem kellett volna.-néztem rá, és szemeim szikrákat szórtak. Megindultam felé, és már pofán is csaptam volna, ha el nem kapja a karom, és le nem szorítja.
-Játszani akarsz?-kérdezte, és láttam azokat a perverz tekinteteket, ahogy végigmérnek. 
-Engedj el, míg szépen mondom.-mondtam neki higgadtan, de amikor már felsőm alá nyúlt volna, nem hagytam magam, és jó erősen ágyékon rúgtam. Szitkozódva kapta oda a kezét, én pedig elérkezettnek láttam, hogy elfussak, de amint indultam volna, egy másik, erősebb srác kapta el a hajamat, és kezdett el húzni egy sikátor felé.-Mit akarsz tőlem?-kérdeztem kissé remegő hanggal.
-Csak játszunk egy kicsit, amíg a többiek elvannak foglalva egymással.-mondta, és tovább húzott, de én meg akartam állni. Csak hát ez nem sikerült, mert rántott rajtam egy erőset, és elestem. Még mindig fogta a hajam, és húzott maga után, miközben a bőrömet a kis kavicsok felsértették, és kis sikolyok hagyták el a szám. 
-Engedj el!-mondtam hisztérikusan, és hajamhoz kaptam.
-Kussoljál már!-ordított rám, amikor beértünk a zsákutcába. Felrángatott a földről, majd a nyakam kezdte csókolgatni undorítóan. Én rúg-kapálóztam, de sokkal erősebb volt, így nem bírtam szabadulni. Hirtelen az arcom kezdte puszilgatni, mikor megfejeltem. Nem érdekelt a fájdalom, csak szabadulni akartam. Már futottam kifelé, a világos utcára, mikor elkapta a lábam, és elgáncsolt. Beütöttem a mellkasom, a kezem, és a fejem is koppant egy kicsit. Visszaállított a falhoz, majd egy hatalmas pofont adott. Ezután belerúgott a gyomromba, amitől köhögni kezdtem. De ez nem volt neki elég. Meggyújtott egy cigit, és a parazsat a kezemhez, a combomhoz, és a hasamhoz érintette, mire hangosan felsikítottam, de ekkor kaptam még egy pofont, amitől a fejem egy nagyobbat koppant a falon. Mindenem lüktetett, és zsibbadtam is. Minden reményem elszállt, de még utoljára elkiáltottam magam.
-Leigh, Ken, Lys! Segítség!!-kiabáltam, de megint pofon vágott, és befogta a számat.

21.rész

*Lys szemszöge*

Flóra tényleg elment. Az én levelemben az volt, hogy soha nem volt még ilyen jó fiú barátja, hogy hiányozni fogok neki, és hogy sajnál mindent ami történt. Leigh levelét meg inkább le írom. Ez volt benne:
Szia Leigh!
Nagyon sajnálom ami történt, és hogy nem tudtam olyan barátnő lenni, amilyenre te vágytál. Bocsánatot kérek, hogy titkolóztam, és azért, hogy az életedből elpazaroltál három hetet rám. Elnézést kérek azért, hogy egy "szajha" vagyok, mert nem tudtam elmondani a titkom. De hidd el, ha megtudtad volna, még előbb elhagytál volna. Nem akartalak megbántani. Ahogy kérted, nem foglak keresni, és a butikban sem fogsz látni. Sőt, ami még jobb hír neked, hogy soha többet nem fogysz látni. Még egyszer bocsánat, hogy nem voltam olyan, aki megfelel neked. Ígérem, soha többet nem látsz majd. Minden jót, és remélem találsz egy lányt, akivel boldogan éltek majd együtt.
Flóra
-Basszus! Hogy lehettem ekkora marha?!-akadt ki magára bátyám. Miután haza értem, rögtön a postaládát néztem meg először. Két levél volt benne. Egy nekem, egy pedig a bátyámnak. Miután beléptem, szóltam neki, és a kezébe nyomtam azt a papírt, amit ma Peggy olvasott fel. Miután elolvasta, odaadtam a levelet is, és ez a kiakadás lett a reakciója.
-Nem csak te vagy az. Mi is tehetünk róla, hogy elment.-mondtam lehajtott fejjel, és a cipőm orrát fixíroztam.
-De én voltam az, aki ahelyett, hogy meghallgatta volna, még szakított is vele. Akkora egy pöcs vagyok! Hogy tehettem ilyet?-nézett rám Leigh. Ilyennek még sosem láttam. Tényleg nagyon szereti Flórát.
-Figyelj, ez tényleg nem csak a te hibád. Mi is ugyan úgy bűnösök vagyunk benne. Mi is ott hagytuk ahelyett, hogy meghallgattuk volna. Mi vagyunk a legrosszabb barátok.-mondtam szomorúan.
-Azt nem mondta el, hogy hová ment?-kérdezte, és közben arcomat fürkészte. Én csak sóhajtottam egy nagyot, és kinyitottam a szám.
-London.-mondtam, és ez az egy szó kellet testvéremnek, hogy teljesen összetörjön. Elkerekedett a szeme, és a sarkában láttam pár könnycseppet megcsillanni.
-Ez nem lehet igaz.. Tényleg elment.. Örökre.. Ezt nem hiszem el! Miattam van! Biztosan miattam történt.-kezdte magát még jobban gyötörni Leigh, és fejét fogva fel-alá járkált a szobában, míg nem összecsuklott, és a földre rogyott, és ott kezdett el sírni. Még sosem láttam őt sírni. Még akkor sem, amikor anyánk autóbalesetben meghalt.
-Leigh, kérlek nyugodj meg! Nem jó téged így látni.-mondtam, majd odaléptem hozzá, elé térdeltem, és szorosan megöleltem. 
-Az én hibám. Csak is az enyém..-hajtogatta suttogva, majd felpattant, felrohant a szobájába, és magára zárta az ajtót. Én csak letusoltam, még egyszer megpróbáltam megvigasztalni Legh-et, majd befeküdtem az ágyba, és másfél óra forgolódás után elnyomott az álom.
*Rosa szemszöge*
Fló tegnap tényleg elment. Nem hiszem el. Ő volt az első legjobb barátnőm, még is úgy bántam vele, mintha semmit sem jelentene. Egy hülye vagyok. Hogy lehettem ekkora barom? Miért nem hallgattam meg először? Miért hagytam ott, amikor a legnagyobb szüksége volt rám? Miért nem számíthatott rám, amikor én mindig számíthattam rá? Olyan marha vagyok!
*Amber szemszöge*
Egy hete, hogy elment Flóra. Azóta este mindig arra megyek, hátha egyszer visszajön. Ma valamiért kivételt tettem, és reggel is voltam nála. Semmi.. Megint nincs itthon. Tényleg örökre elment? Ha igen, nem fogom bírni. Ő volt a legjobb barátnőm, akire mindig számíthattam.. 
-Sziasztok.-köszöntem lehajtott fejjel a többieknek, mert időközben oda értem a suliba.
-Szia.-köszöntek kórusban, ugyan olyan szomorúan, mint én.
-Legh hogy van?-kérdeztem Lys-t, mert amióta megtudta, hogy Flóra elment, ki sem mozdult sem otthonról, sem a szobájából.
-Ugyan az.-mondta, majd beleivott a kávéjába.
-Értem.-mondtam, és bementem. Az órák viszonylag gyorsan elteltek, így felkaptam a táskám, és indultam is. Nem haza, természetesen Flóra házához. Ezúttal elkísért engem Lys és Rosa is. Némán sétáltunk az utcákon, majd amikor megláttam, hogy ég az egyik lámpa a házban, rögtön futásnak eredtem, nyomomban a két kísérőmmel. Ahogy oda értem feltéptem az ajtót, és rohantam az emeletre. Ott volt. Ott állt velem szemtől szembe, és pakolászott.
-Miért?-kérdeztem, mire megfordult, és elkerekedett a szeme, ahogy meglátott.
-Mit keresel itt?-kérdezte lehajtott fejjel, olyan halkan, hogy alig hallottam meg.
-Téged. Miért? Miért mentél el? Miért csak egy levelet hagytál? Egyáltalán miért hagytál itt minket??-kérdeztem, és közben éreztem, hogy eleredtek a könnyeim.
-Jobb nektek nélkülem. Sosem voltam senkinek sem fontos, gondolom most sem vagyok az.-nevette el magát kínosan, majd folytatta-Nem bírtam volna elviselni, hogy megint egyedül maradok. Nem szeretek egyedül lenni. Most meg ez a titok dolog is. Elegem volt..-mondta majd lehajtotta a fejét, és most úgy folytatta-A titok, amit gondolom már mind tudtok.-fejezte be, majd halkan szipogni kezdett, de durván letörölte a szemét, egy mosolyt erőltetett magára, és ránk nézett-Ne aggódjatok, soha többet nem láttok. Csak a cuccaimért jöttem vissza. Elköltözöm.
-Ne. Kérlek. Igen, tudjuk a titkodat, de nem hagyunk el. Többé már nem!-mondta Lys, majd oda lépett Flórához, és megölelte. Barátnőm először meglepődött, majd még mindig sírva, belefúrta arcát Lys mellkasába.
-Annyira sajnálom!-mondta Fló, amit a levelekben is annyiszor leírt.
-Mi is!-szólaltunk meg Rosa-val egyszerre.
-Gyertek ide!-hívott magához, mi oda mentünk, és szorosan megöleltük egymást.
-Akkor nem költözöl el?-kérdeztem tőle.
-Nem tudom. Van egy ember, aki arra kért, hogy kerüljem el. Ha itt maradok, biztos összefutok vele.-mondta lehajtott fejjel.
-Ki volt az?-kérdezte Rosa.
-Én.-válaszolta egy ötödik ember, mire odakaptuk a fejünket. Én Leigh-re, majd Lys-re néztem, aki felmutatta a telefonját, és kacsintott. Csak egy aprót bólintottam, jelezve, hogy ez jó ötlet volt, és elhagytam a szobát. Utánam jött Lys és Rosa is. Ahogy utol értek, én bele bokszoltam a fiú vállába, ezzel kifejezve, hogy azért minket is beavathatott volna a tervébe. Nem baj! Legalább itt van Fló!
*Flóra szemszöge*
-Sz-szia.-dadogtam, miközben Leigh-re néztem.
-Szia. Beszélhetnénk?-kérdezte, én pedig egy aprót bólintottam-Figyelj, azért ezt elmondhattad volna. Emiatt nem hagytalak volna el. Ez már megtörtént. Nem tudunk ellene mit tenni. Tudom, hogy azt hiszed, senki sem értheti meg, de hidd el, hogy én értem. Jobban mint hinnéd.-mondta lehajtott fejjel.
-Ezt hogy érted?-kérdeztem, mert nem tudtam mire értheti azt, hogy "jobban mint hinnéd".
-Tudod, nekem is meghalt az anyám, egy autóbalesetben. Apám az italba találta meg a nyugalmat. Vagyis majdnem, mert amikor haza jött, mindig rajtam vezette le a stresszt. Vert nagyon sokáig. Végül ő is meghalt, mikor 13 voltam. Szívinfarktus kapott. Ezután nevelőszülőkhöz kerültünk Lyssel, akik nap mint nap elmondták nekünk, hogy soha sem leszünk olyanok, mint egy igazi család. A nevelő apánk sok olyan dolgot tett velünk, amit most inkább nem részleteznék... Én nem szerettem volna velük élni, ahogy öcsém se, szóval elkerültünk egy idősebb házaspárhoz, akik nagyon kedvesek voltak velünk. Azóta is őket tekintjük a családunknak, még ha nem is velük élünk, akkor is.-mondta, én pedig letöröltem könnyeim, amik időközben eleredtek, és szorosan magamhoz húztam. Nagyon sajnáltam, és átéreztem a helyzetét. Tudom milyen egy idegen környezetben, ahol senki sem szeret. Tudom milyen család nélkül élni..
-Semmi baj.. Minden megoldódott, és ez a lényeg.-mondtam, és még szorosabban megöleltem, majd eltoltam magamtól és a szemébe néztem-Amúgy honnan tudtátok meg a titkom?-kérdeztem hirtelen, mert nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság.
-Lys mondta, hogy az iskolában valami Castiel elvette a naplód, majd oda adta valami Peggynek, aki az egész osztály előtt olvasott fel belőle egy részletet, amit egy külön papírra irt ki. Ezt a papírt az öcsém elkérte tőle, majd nekem adta oda, amikor hazaért. Én így tudtam meg.-mondta, én pedig elnevettem magam a megkönnyebbüléstől.
-Legalább már nem kell titkolóznom.-mondtam, és sóhajtottam egy nagyot. Úgy éreztem, mintha egy mázsa leszakadt volna a vállaimról.
-Igen. És lenne egy kérdésem.-mondta, mire felvontam a szemöldököm.
-Mi lenne az?
-Lennél a barátnőm?-kérdezte némi hezitálás után.
-Figyelj.-kezdtem-Nem is tudom. Nagyon könnyen megszereztél, és ugyan olyan könnyen el is dobtál. Most a válaszom nem. Nem azért, mert nem szeretlek, csak most egy kicsit sok. Nem szeretnék megint koppanni.-mondtam, és a szemébe néztem.
-Rendben. Elfogadom a döntésed, de nem adom fel! Küzdeni fogok érted!-mondta, én pedig bólintottam.
-Hát, akkor mindent bele.-nevettem fel, majd megöleltem, és elküldtem, mert már nagyon fáradt voltam.
*Leigh szemszöge*
Boldogan léptem be a házba, ahol Lysanderrel találtam szembe magam.
-Mi ez a nagy boldogság?-kérdezte kíváncsian.
-Tudod, Flóra..-kezdtem, de félbe szakított.
-Összejöttetek?-kérdezte teljesen felpörögve, mire csak leintettem.
-Nem. Még nem. Azt mondta, még sok neki minden, és hogy most csak nemmel válaszol. Azonban mondtam neki, hogy küzdeni fogok érte, és ok szerencsét kívánt.-mondtam vidáman, mire értetlen fejet vágott.
-Ennek örülsz? Hogy visszautasított?
-Neem.. Annak, hogy azt mondta MOST mond nemet. Ez azt jelenti, hogy még van esélyem nála!-mondtam vigyorogva, mire leesett neki, és elismerően bólintott.
-De ne merd megint egyedül hagyni, mert megütlek.-mondta fenyegetve, mire bólintottam, és boldogan mentem fel a szobámba lefürödni, majd aludni menni.

20.rész
Reggel 7:30-kor, amikor felkeltem, fogtam magam, letusoltam, felvettem egy laza pólót egy farmerrel, és egy dorkóval, majd lementem a konyhába csinálni egy kis reggelit. Amint megettem, gondoltam elindulok szétosztani a leveleket, ezért felkaptam a táskám, és indultam is. Első utam Amber volt. Aztán mentem Rosa-hoz, Kentinhez, Lys-hez és Leigh-hez. Azért vittem egyet Violáéknak is, csak hogy ne aggódjanak, majd hazamentem, fogtam a bőröndöm, és hívtam egy taxit. A reptéren becsekkoltam, vártam egy félórát, és már el is indult a gépem. 
*Amber szemszöge*
-Amber, haladj már, mert el fogunk késni.-kiabált Nathaniel. Én csak megfogtam a táskám, és lerohantam a lépcsőn.
-Mehetünk.-jelentettem ki, mire Nath csak rám nézett, és felvonta az egyik szemöldökét.
-Biztos?-mért végig.
-Aha.-mosolyogtam rá.
-Oké, de azért vegyél fel egy cipőt.-mondta, én pedig rögtön lenéztem a lábamra. A kiskutyás mamuszomba voltam. 
-Rendben.-mondtam, majd odaléptem a cipős szekrényhez, és kivettem belőle egy fehér topánkát, majd felvettem, és intettem bátyámnak, hogy indulhatunk. Amint kiléptünk az ajtón, észrevettem a postaládában egy borítékot. Gyorsan odamentem, és kivettem, majd kinyitottam, és elolvastam. Ahogy a végére értem, eleredtek a könnyeim, és kezeimet csak magam mellé engedtem. Még arra sem reagáltam, mikor Nath rácsapott a vállamra.
-Mi a baj?-kérdezte, mikor szembeállt velem. Én csak megmarkoltam a levelet, és kinyitottam a szám, de nem jött rajta hang. Erőt vettem magamon, és elkezdtem.
-Flóra elment.. Londonba..-mondtam ki, majd még jobban sírni kezdtem. Nath csak rám meredt, én meg megmutattam a levelet, amin ez állt:
Szia Amber!
Mikor ezt a levelet olvasod, én már egy repülőn ülök, ami Londonba tart. Csak köszönetet szerettem volna mondani, amiért ilyen jó barátnőm voltál. Nagyon szeretlek, és hiányozni fogsz! Nagyon nagyon köszönök minden napot, amit velem töltöttél. Sosem fogom elfelejteni, ahogy téged sem! Nathanielnek mondd meg, hogy sajnálok mindent, és hogy ő is nagyon jó barátom volt. Szeretlek titeket, de el kell mennem. Ezt már nem bírom tovább. Még egyszer köszönök mindent, és remélem, egyszer újra találkozni fogunk!
Flóra
-Ez.. Ez nem lehet igaz..-mondta bátyám, aki csak a levelet nézte.
-Itt hagyott.-mondtam, és úgy éreztem, összetörik a szívem. Ő volt a legjobb barátnőm. Aki akkor is rendes volt velem, mikor én bunkó voltam vele. 
-Szerintem menjünk.-szólalt meg Nathaniel, én pedig csak bólintottam egy aprót. Egész úton nem beszéltünk, mind a ketten a gondolatainkba voltunk merülve. Mikor az iskola udvarára értünk, észrevettem a csapatot, így odamentem hozzájuk.
-Sziasztok.-köszöntem szomorúan.
-Szia Am.-köszönt vissza Rosa boldogan-Mi a baj?
-Ti kaptatok levelet Flórától?-kérdeztem.
-Nem, és nem is érdekel.-mondták majdnem egyszerre, mire ledöbbentem.
-Hogy-hogy nem érdekel?
-Mert titkolózik. Elegünk volt, és megmondtuk neki, hogy nem érdekel minket. Nem leszünk a barátai.-mondta Lys, mire felkaptam a vizet.
-Ez nem lehet igaz. Akkor miattatok van az egész!-kiabáltam rájuk, és úgy éreztem, most meg tudnám mindannyijukat fojtani.
-Mi van miattunk? Mi nem csináltunk semmit!-mondta felháborodva Kentin.
-Végig hallgattátok legalább, hogy miért nem mondja el?! Belegondoltatok mit érezhet?! Milyen barátok vagytok ti?! Mi?!-ordítottam velük-Nektek nincs titkotok? Most őszintén. Ti nem titkoltok semmit?!! Gondolkozzatok már! Legalább mondtátok neki, hogy szeretitek, vagy csak ott hagytátok?-kérdeztem kikelve magamból.
-Nem, nem mondtuk. De mi van miattunk?-kérdezte értetlenül Rosa.
-Majd ha haza mész, nézd meg a postaládát. Akkor talán rájössz!-mondtam neki, majd meg sem várva reakciójukat, ott hagytam őket. Az aulában észrevettem bátyám, és oda mentem hozzá.
-Mi a baj Amber?-kérdezte, én meg megráztam a fejem. 
-Semmi. Azt hiszem tudom miért ment el Fló.-mondtam, mire összeráncolta a szemöldökét.
-Miért?-kérdezte, én pedig elmondtam, hogy mit tudtam meg az imént.-Azok a barmok!-akadt ki.
-Ja, szerintem is. Ne mondd el senkinek, hogy elment. Majd megtudják, ha hazamentek.-mondtam, mire bátyám bólintott, és elindultunk a terem felé. Osztályfőnökivel kezdtük, úgyhogy tudtam gondolkodni. Vagyis, csak majdnem, mert hirtelen Peggy kért egy kis figyelmet, és kiment a tanári asztalhoz. Tartott egy könyvet a kezében, amiről azonnal tudtam, hogy Flóráé, ezért felpattantam, és kikaptam a kezéből.
-Mit képzelsz? El lopod más naplóját?! Hogy lehetsz ekkora szemét?!-üvöltöttem le, mire gúnyosan elvigyorodott.
-Nem loptam el. Tegnap hozta el nekem Castiel.-mondta, én pedig megfordulta, és odamentem az említett padjához, majd orrba vágtam.
-Hogy lehetsz ekkora szerencsétlen?! Egy lány naplóját ellopni! Teljesen el ment az eszed?! Tudod mennyit jelent ez Flórának?!-kérdeztem.
-Hagyjál engem békén.-mondta, és az orrához tartott egy zsebkendőt, mivel betörtem neki.
-Amber kisasszony. kérem üljön a helyére.-szólt rám az ofő, mire csak sóhajtottam, és leültem a székemre.
-Szóval. Érdekes dolgokat tudtam meg Flóra osztálytársunkról.-mondta és elővett egy lapot-"Egy hét. Ennyi telt el azóta, hogy megerőszakoltak, és még mindig nincs meg a tettes. Én ezt nem bírom tovább. Meg kell halnom. Meg akarok halni. Beleőrülök a félelembe. Nem bírom." Ez volt az egyik emléke.-nézett fel Peggy a lapból, majd visszaemelte a lapot, és tovább olvasott-"Egy hónap. Ennyi ideje vagyok a kórházban, mert öngyilkos akartam lenni. Majdnem sikerült. Felvágtam a kezem, és majdnem sikerült elvéreznem, de Viola szülei megtaláltak. Viola azt hiszi, hogy leestem a lépcsőn, azért vagyok most itt. Nem szabad megtudnia, hogy mi a valódi ok." A következő, egy hónappal az öngyilkossági kísérlete után írta bele. "Már egy hónap eltelt azóta, hogy kiengedtek a kórházból. Most már vidámabb vagyok, és örülök, hogy nem haltam meg." A következő két nappal ez után íródott a naplóba. "Végem van. Megint meg akarok halni. Nem érdekel semmi. Viola apja szörnyű. Elegem van. MENTSEN MEG VALAKI! Nem bírom tovább. Patrik, akiről azt hittem, hogy egy kedves, megbízható ember, ma részegen jött haza. Nem volt otthon senki, csak én és ő. Nagyon rosszul bánt velem. Megvert nadrágszíjjal, és hozzám vágta a cipőt. Azt mondta, hogy sosem leszek a családja része. Ez után pedig valami gyógyszert etetett velem, amitől elkábultam, és arra keltem fel, hogy meztelen fekszem a nappali közepén, és vérzem. A nyakamon fojtogatásnyomok, én pedig mozdulni sem tudok a fájdalomtól. Megint megtörtént. Nem szabad elmondani Violának, és Vandának. Megutálnának, és kidobnának. Magamban kell tartanom, de nem bírom tovább. Meg akarok halni!". A következő pedig két hónappal ezután volt. "Voltam orvosnál, mivel már régóta csak hányok, és szédelgek. Nagyon rossz híreket kaptam. Szörnyűeket. Terhes vagyok. A nevelőapámtól. El kell vetélnem, azt mondta az orvos, mert belehalok a szülésbe. Szóval egy hét múlva műtét, amiről nem tud a családom, és nem is fog tudni. Nem engedem, hogy miattam egy család menjen tönkre!". Egy héttel később pedig ez íródott. "Azt mondtam anyunak, hogy egy barátnőmnél alszom 3 napra. Ő megbízott bennem, és elengedett. Pedig hazudtam. De nem mondhattam el az igazat. Elmentem a kórházba, és lebonyolítottuk a műtétet, majd bent maradtam arra a 3 estére megfigyelésre, majd hazaengedtek.". Ez volt Flóra utolsó írása abban az évben.-nézett fel Peggy, és láttam, hogy könnyezik. Ahogy én is, és a többi lány is. A fiúk csak döbbenten ültek, és bambultak. 
-Ez nem lehet igaz.-mondta Lys-Ezért nem akarta elmondani. Mert túl szörnyű, és aggódott, hogy ha megtudjuk, nem leszünk a barátai. Te jó ég. Mit tettünk?-nézett Rosa-ra és Kentinre-El kell mennünk hozzá, és bocsánatot kérni.
-Az nem fog menni.-szólaltam meg.
-Miért?-kérdezték kórusban.
-Mert Flóra elment. Menjetek haza, nézzétek meg a postaládát, és tudni fogjátok.-mondtam, és bátyámra néztem, aki csak oda jött hozzám, és erősen megölelt. A nap további részében nem beszéltünk róla. Este volt a bál, amire nem volt se kedvem, se erőm elmenni. Inkább otthon befeküdtem az ágyamba, és álomba sírtam magam.